Ahogy egy kis álom kisugározhat az egész napra.

Nagyon furcsa álomból keltem fel ma reggel. A nap haladásával és a tanórák kezdetével egyre jobban kezdtek homályosodni a jelenetek. Az angol óra előtti szünetben fogtam egy papírt és leírtam azt, ami még megmaradt, amire még emlékeztem. Ennek a papírnak a segítségével írom most is a bejegyzést.

Glennről álmodtam. Még most sem tudom felfogni, hogy pont róla. Az a jelenet ragadt meg bennem, hogy sétálunk a Balaton partja mentén és mosolyogva beszélgetünk. Átjárt a határtalan boldogság, olyan volt, mintha barátok lennénk...Jó barátok! Lekanyarodunk az útról egyenesen a tó irányába; és két méterre a víztől állunk meg. Levesszük a fürdőruha fölött lévő nyári öltözéket és bemegyünk a Balatonba, ő pontosabban beleugrik (ha lehet ilyet írni, mikor fél méteres se volt a víz ott XD ). Elkezdjük egymást fröcskölni és közben nevetünk; elfordultam az arcomat védve, erre jön átkarol és beledől a vízbe engem is magával rántva. Szórakozunk még egy kicsit a vízben, majd kijövünk, megtörölközünk és elindulunk ismét egy beszélgetésbe kezdve. Itt már elsötétedik a kép.

Bár ez az álomfoszlány az egész napomat végigkísérte, reggel mégis adódott egy nagyobb problémám: Első nap, mit vegyek fel? Nem teketóriáztam rajta sokat, bár az álom miatt kicsit hosszabb ideig tartott az elkészülés. Kezdődtek az órák. Első óra, második óra és Glenn még sehol se volt, Sztellával és Bellával ellentétben. Kariza Bella és Azirak Sztella olyanok, mintha ikrek lennének, elválaszthatatlanok, ezen kívül a barátnőim. Sajna szünetvégére lebetegedtek, így ma nem jöttek be. De vissza térve Glennre.

Harmadik órára csak be esett, lehet , hogy az óraátállítással volt egy kis problémája, ki tudja. Mindenesetre, ahogy a nap folyamán figyeltem, nagyon szomorkás, összezavarodottak lettek a gondolataim. Az álmomban barátok voltunk, de így nem minden percben sikerült ezt valószínűsítenem. Én nem akarok hazugságban élni, sem álomvilágban; tudnom kell mi a valóság és mi nem. Azt már korábban is megállapítottam, hogy barátnak tényleg jó., és ezt Sztelláék is mondták már párszor.

Még nem tudom mit akarok, azt se, hogy pontosan hogy érzek iránta; kedvelem ez biztos és  szeretném jobban megismerni, de... Épp ez az, nincs semmi "de", én mégsem teszek semmit. Talán újra kéne álmodnom és ha koncentrálok akkor talán sikerül megértenem a helyzetet. Mégis, beszélnem kéne vele, úgy érzem máshogy nem fognak helyre állni a dolgok. Nekem kell lépnem, most rajtam a sor.

Megosztás a facebookon