Én kiabálni akarok,és üvöltözni, csapdosni ide-oda, ütni zúzni mindent, és ha kidühöngtem magam kisírni magam Valakinek a vállán.

(Amit még el kell mondanom, magamról, hogy képben legyeztek: szemüveges vagyok és költő, író szeretnék lenni)

Kész vagyok, mindentől. Kris, Davin, Glenn, és minden ami eszembe jut. Hogy lehetnek ilyen idegesítő emberek? Tudom, hogy már egy csomó bejegyzésemet ezzel kezdtem de akkor is! Ezek az emberek fognak a végén engem sírba vinni.

Kezdjük Krissel. Megint csinálja a szokásos idegesítő dolgait, ehhez képest az elmúlt hetek alatt egyre idegesítőbbnek tűnik. Nem tudom miért, ne kérdezzétek. De az előbb a lufit amivel piszkált a pultra tettem és egy ollóval kidurrantottam. Azt hittem megijedek, de jólesett a hangja, a látványa,és elindított bennem egy folyamatot,amiből még nem tudom mi lesz. Főleg, ha tovább hergel bárki.

Mintha mindenki arra pályázna, hogy átlépjem az tűrőhatáromat és teljesen kikészüljek. Pedig annak nem lesz jó vége, a legutóbbi ilyen eset talán 4-5 éve történhetett. Amikor a táborban ideges voltam a többiekre és földhöz vágtam a szemüvegemet. (Persze utána rögtön el kezdtem sírni, hogy hogy tehettem ilyet.) Azóta mindig eszembe juttatom , ha ideges vagyok, hogy azt a szintet nem akarom még egyszer elérni, és főleg nem túllépni rajta.

Ki is a kövi személy? Jah, igen, Davin. Ma vele és Domival (Dominik Seigwode) töltöttem a tesi óra nagy részét és volt olyan pillanat, amikor újra azt a régi, még 9. év eleji Davint láttam benne; de szólni még most sem szólt hozzám. Más tuti kikészülne egy ilyen havertól, de én mégis ott voltam velük.Na ezt tényleg nem értem magamban, mért akarok olyanokkal is jóban lenni aki igazából megbántott már nem is egyszer. És félre ne értsétek, nem olyan szerelmi dolgokról van szó. Csak például ez a "némasági fogadalma".

Na kit hagytam még ki? Glenn, az a drága Glenn. Hogy én tőle is mennyire kész vagyok. (Annak ellenére, hogy pár napja miket írtam róla.) Én komolyan nem értem a férfiakat. Irodalom órán a Timonnal engem meg Kildet nézték és röhögcséltek akárhányszor elkallódott a tekintetem feléjük. És mondom még mindig nem értem, hogy hogyan. . .igazából szerintem nagyon sok mindent nem értek rajta.

Az elején nem írtam,de még az is a fő problémáim között van, hogy már rég nem volt jó ihletem versíráshoz, és kezdem feladni. Pedig tudom, hogy sosem szabad feladni az álmainkat, ezért is hordtam mostanában(mint például ma) a "Soha ne hagyd abba az álmodozást" feliratú pólómat. 

Mostanában annyi minden összejött nekem: ez az ihlet nélküliség, Glenn, Davin, hogy egy szobában vagyok öcsémmel, a suli, és még két dolog amit mindjárt leírok. Az első az, hogy nem hisznek a nevemben, vagyis a nevem létezésében, valóságosságában. Dominik Nilton erre az élő példa, azt mondta, hogy nincs is olyan név, hogy Kendriena. Ez az egy dolog amivel (ha külsőleg nem is látszik, de) porig tudják alázni a lelkemet, aki ilyenkor legszívesebben leülne egy sarokba és olyan kicsire összekuporodna amennyire csak lehet. Ez talán az én gyenge pontom, és hiába tudom, hogy azzal a nemlétező agyával nem lesz képes soha felfogni, mit jelent, ha valakinek ilyen különleges neve van, akkor sem tudom, nem meghallani.

A másodikat már eleve sejtettem, de csak ma jöttem rá igazán, hogy kicsi a bizalmam mások felé, az okát így nézve leírtam már napokkal ezelőtt, de most a barátaimról van szó. Nem tudnék és nem is tudok elmondani, olyan dolgokat nekik, mint például, hogy tetszik valaki, vagy hasonló nagy témákban, amíg magammal nem tisztáztam a dolgokat. Ameddig még én magam sem értem teljesen, amit az érzelmeim, érzéseim jelentenek, addig nem vagyok képes rá, hogy szóban bármit is elmondjak nekik; hisz még én sem értem és így nehéz lenne magyarázni.

Megosztás a facebookon